Mint már korábban említettem, hogy a viszhangutcai kiállításon mutattak egy utat, hogy merre haladjak, ha igazán fejlődni akarok, ez volt a mártélyi tábor lehetősége, amely 2019 júliusának utolsó hetében volt. Mondanom sem kell, hogy nagyon vártam a kiírást, mikortól lehet jelentkezni. A kiírás meg is érkezet csak az eddigiekkel szemben, az idén fizetős lett azok számára is akik csak bejárósak. Sokat hezitáltam, vajon beletudom e kalkulálni a költségvetésbe, vagy nem. Végül úgy döntöttem, némi rábeszéléssel, hogy beválalom. Utolag is azt mondhatom, nagyon megérte, én rengeteget tanultam a kilenc aktív nap alatt, mind a művészetről, mind a művészekről. A tábor légköre és az ott tanultak szintúgy megerősítet abban, hogy ez az én utam és nekem ezen járnom kell, hiszen én itt vagyok otthon. Meg ismertem a korigáló tanárokat akik késségesen elmondták a véleményüket az alkotásomról. Nem zengtek ódákat, őszintén beszéltek, elmondták mi a jó és min kell változtatnom, hogy jó legyen. Mire figyeljek, mit javítsak. Ahány tanár annyi vélemény, annyi nézőpont. Mindegyik rá mutatott valamire, amire figyelve jobb alkotásokat hozhatok létre, és mindenki meg kérdőjelezte, hogy csak kétéve kezdtem el festeni. Jó érzés volt hallgatni azok véleményét, akik szakértők a témában és tényleg nem kritizálták a képeket, hanem elemezték és őszintén megmondták, hogy szerintük mi a nem jó, és mi a jó, vagy mi a szuper a képen. Nekem nagyon jó érzés volt hallgatni amiket mondtak és örültem, hogy végre segítséget kapok a tovább fejlődéshez. A tábor zárása keretében pedig volt egy rövid kis kiállításunk a mártélyi faluházban. Nagy meglepetésemre olyan vendég jött el megnézni a kiállítást akire nem is gondoltam volna sosem, drága Keresztanyukám. Itt is nagyon szépen köszönöm neki, meg unoka öscémnek és a párjának, és mindenki másnak, hogy a jelenlétükkel megtisztelték a kiállítást.

Életképek a táborból és a kiállításról