Emberábrázolások, aktok és portrék!
Ebben a teremben összeszedtem az embert ábrázoló festményeimet, beleértve az aktképeket és a portrékat.
A művészet talán legnemesebb feladata az emberi arc és test ábrázolása. Minden kornak megvolt a maga ábrázolási stílusa. Ezt a műfajt a fényképezőgépek kora kissé háttérbe szorította, legfőképpen a portré készítést. Ma már elmondhatjuk hogy kezd visszatérni a régi dicsősége, hiszen a realista ábrázolásmód egyik elengedhetetlen eleme az ember másolása. Két érv is szólhat még a portréfestészet újraéledése mellet, mégpedig, hogy egy festmény sokkal tartósabb mint a papíralapú sokkal sérülékenyebb fotó, a másik pedig, hogy a festő nem csak egy pillanatnyi arcot lát hanem magát az egész személyt és érzéseket tud festeni az arc mögé.
Örülök, hogy megnézted ezt a termet.
Válassz az alábbi lehetőségek közül!
A galériában olyan festményeket találsz amelyek jelenleg még az én falaimat díszítik és várják azt akinek örömet tudnak majd szerezni.
Azok között akik írnak a vendégkönyvbe havonta kisorsolok egy értékes ajándékot.